hévízi nyaralás
-fekvése-
Hévíz a Balaton nyugati szegélyétől Keszthelytől 6 km-re feszik. A balaton északi partján. Zala megyében Délnyugat-Magyarországon helyezkedik el.
Hévízi gyógytó
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termáltava, mely testet és lelket egyaránt felüdít. Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet. A mai értelemben vett klasszikus hévízi kúra is több mint 200 éves múltra tekint vissza. A 4,4 hektáros nagyságú, 38 méter forrásmélységű tavat kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja, amely bőséges vízhozamának köszönhetően a víz 48 órán belül teljesen kicserélődik. A hévízi tó vize egyenlő mértékben gazdag oldott és gáznemű anyagokban, egyesítve a szénsavas, a kénes, a kálcium, magnézium, hidrogén-karbonátos és enyhén radioaktív gyógyvizek kedvező tulajdonságait. Külön említést érdemel a tó medrét vastagon borító radioaktív gyógyiszap. A maga nemében egyedülálló hévízi iszap egyaránt tartalmaz szerves és szervetlen anyagokat, s a benne lévő rádiumsók és redukált kénvegyületek a gyógytényezők különleges értékeit képviselik.

Hévíz Galéria
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
Állandó kiállítások: Évszázadok öröksége, Balázs Antal porcelán, színes fémdoboz és játékmackó-gyűjteménye. Hazánk tájegységeinek díszítőművészete: a Díszítőművészeti szakkör kézimunkáit bemutató tárlat.
Hévízi Muzeális Gyűjtemény
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
Állandó kiállításai (Hévíz története, Hévízfürdői emlékek, Dr. Moll Károly emlékszoba, Simon József kiállítása) mellett időszakos tárlatokat rendez, melyek a helyi, a hazai és az egyetemes kultúra szolgálatában mutatják be a képzőművészet ben született értékeket.
Aquamarin Képzőművészeti Galéria
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
A Hotel Aquamarin 2004-ben - a szálloda épületnek átalakításakor - önálló galériát létesített, ahol rendszeresen képzőművészeti kiállítás várja a kultúra iránt érdeklődőket. A tárlatok megnyitóján személyesen is találkozhat a közönség a képzőművészekkel.
Magyar Csárda Galéria
-hévíz látnivalók,nevezeteségek-
A Magyar Csárda a vendéglátóhelyi működést kulturális mecénási tevékenységgel egészítette ki 2000-ben, amikor képzőművészeti galériát alapított. A kiállítások célja, hogy neves hazai és külföldi alkotókat is Hévízre csábítson, akik közt több Munkácsy-díjas alkotó is szerepelt.
Római kori romkert
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
Hévíz egregyi városrészén a környék egyik legjelentősebb császárkori településének maradványait rejti magában a föld, amely csaknem négy évszázadon át, az 1. század első felétől az 5.század elejéig lakott volt. A számos épületből álló település most feltárt, helyreállított és bemutatandó épületét a hosszú használat során többször átépítették.
Tündérrózsák
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
Lovassy Sándor, a keszthelyi gazdasági tanintézet tanára 1898-ban kísérletezni kezdett az Indiából és Afrikából behozott "lótuszok" meghonosításával. Néhány év múlva egész Közép-Európában egyedül itt virágoztak a szabadban a melegvízi tündérrózsák. Egy, a rózsaszínű Indiai vörös tündérrózsa honosodott meg. A virág a város jelképévé vált, címerében is megtalálható.

Jézus Szíve Római Katolikus templom
-hévízi látnivalók,nevezeteségek-
A Szentlélek hét ajándékát jelképezi a hét torony az 1999 szeptemberében átadott modern katolikus templomon. A belső tér legyező alakú, az oltár körül félkörívben helyezkednek el a padok.
A fából faragott főoltár galambot ábrázol, melynek szívében helyezkedik el az oltáriszentség. A mellékoltárok is galamb alakúak, mert a templom titulusa is Szentlélek. A bejárati kupola alatt a galamb-motívum kőmozaikból van kirakva. A templom festett üvegablakai a város polgárainak adományaiból készültek (Simon Endre). Az épületet Bocskay János építészmérnök tervezte. 32 regiszteres orgonája.

Ezen az oldalon összegyűjtötük a hévízi főbb látnivalókat, nevezeteségeket, valamint ismertetük Hévíz fekvését. Reméljük segítettünk azoknak akik Hévízen szeretnék eltölteni a jól meg érdemelt pihenésüket.